„Anyuka, hagyja sírni a babát, mert a fejére nő!”

Én is megkaptam ezt a tanácsot a védőnőtől, sőt a gyermekorvostól is. Értem én, hogy engem akartak kímélni, mert valóban igencsak fárasztó éjszakákon át 2x-3x kelni (én ezt Lizával 3,5 éven át csináltam). DE! A gyerekekben a biztonságtudat életük kezdeti szakaszában alakul ki! Az a baba, akit hagynak sírni, aztán leszokik róla, nem azért nem sír többé, mert "megnyugtatja magát", hanem azért, mert rájön, hogy NINCS KIRE SZÁMÍTSON!

Hatalmas lelki törés ez egy gyermeknek! Sokan gondolják úgy, hogy épp a biztonságérzet miatt egy szobában (sőt akár egy ágyban) kell aludni a gyerekkel. Én úgy vélem, hogy ez a másik véglet. A gyerek ne attól érezze (szerintem) biztonságban magát, hogy a szülő folyton a közelében van!

Az én meglátásom az, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy akkor is biztonságban van, ha egyedül tartózkodik egy szobában (akár nappal, akár éjszaka van). Ennek pedig része az, hogy amikor a gyerek sír, akkor valamelyik szülő megy, és szépen megnyugtatja (vagy épp ellátja a szükségleteit), hogy minden rendben van.

Én úgy vélem, hogy ez a kiegyensúlyozott, az életben bízni tudó, önmagát egyedül is biztonságban érző felnőttekhez vezető út. Az arany középút. Ami mindig, mindenben a lehető legjobb.